Majorka a Balaton Nagyberekért Közhasznú Alapítvány

"Őrizzük, tartsuk fenn emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy elvesszenek végleg, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szerényebb a jelen és kétesebb a jövő."

Az alapítvány alapítói 2006-ban határozták el, hogy összefognak Majorka, Imremajor felvirágoztatásáért. Két éven át a jogi személyi formát nélkülözve, önszerveződő módon működött a szervezet.

Az alapítványt 2008. májusában jegyezte be a Somogy Megyei Bíróság. A legfőbb probléma a rendszerváltás óta eltelt időszakban a külterület nem tudott fejlődni, melyen a civil összefogásban kívánnak változtatni az érintettek. A szervezet céljai közé tartoznak:
- Balatonfenyves-Imremajorban szociális közösségi terek kialakítása,
- az Imremajorban élők életkörülményeinek javítása és érdekvédelem,
- fiatalok számára a szabadidő kulturált eltöltésének biztosítása,
- internet hozzáférési lehetőség biztosítása,
- sportolási és szabadidős tevékenységek biztosítása,
- Imremajor helyi védettségű épületeinek felújítása,
- Imremajor turisztikai vonzerejének növelése és szolgáltatások bővítése,
- környezet- és természetvédelem,
- vidékfejlesztés, társadalmi és gazdasági fejlesztés,
- erdő,- mező- és vízgazdálkodás területén agrár-környezetvédelmi szemlélet szerinti gazdálkodás ösztönzése,    természetbarát és biogazdálkodás ösztönzése,
- ökoturizmus és környezetei nevelés elősegítése.


2008. évi közhasznúsági jelentés

2009. évi közhasznúsági jelentés

2010. évi közhasznúsági jelentés